31. Fejezet - "Menthetetlen vagyok, ha róla van szó"

Csak a szívem ütemtelen zakatolása, és lélegzetvételünk hallatszott Holmes Chapel elhagyatott parkjában. Nem érdekelt, hogy a ruhám már csupa víz volt a hótól, vagy hogy mindenem átfagyott, mindegy mennyi alkohol csordogált az ereimben. Az ajkai régi ismerősként súrolták sajátomat, és ez volt az egyetlen dolog ami számított. Kezem kabátjának anyagáról felsiklott egészen arcáig, ahol meg is állapodott. Éreztem, ahogy elmosolyodik csókunk közben, mialatt mellkasa teljesen enyémnek feszült és kezével erősen hajamba markolt. Kétségtelenül részegek voltunk, de ha nem is a sörtől, meg merem kockáztatni, hogy egymás közelségétől. Sose vetettem volna véget ennek a pillanatnak, ahogy nyelve lassan végigszántja alsó ajkamat, ahogy halkan felsóhajt… mindenemet odaadtam volna ezért az egyetlen egy pillanatért, csak hogy örökké tartson.

Arcomat tenyerei közé vette, miközben egyik kezem már a tarkójánál tartottam, másikkal göndör fürtjeivel játszottam. Csókunkat egyszer csak félbeszakította, és levegőért kapkodva nézett szemeimbe, orra súrolta enyémet. Hüvelykujja apró kis köröket rajzolt arcomra, szemei ezerszer végigpásztázták arcomat. Halkan felkuncogtam, ahogy fejét kissé jobbra billentette, így göndör fürtjei megcsiklandozták arcomat.

-Gyere, haza kísérlek.- hirtelen elhúzódott tőlem, majd gyorsan felállt. Fekete nadrágjáról lesöpörte a havat, majd kezét felém nyújtva nézett le rám.

Egy pillanatra teljesen lefagytam, ahogy arcát néztem. A néhány perccel ezelőtti játékosság teljesen eltűnt, helyette komorság uralkodott arcán. A szívem óriásit dobbant, ahogy eszembe jutott Taylor, a hazugságok, a veszekedések… mintha csak fejbe vágtak volna, úgy józanodtam ki egy pillanat alatt és figyelmen kívül hagyva segítőkészségét keltem fel saját magam. Utánozva mozdulatait, szótlanul szedtem le magamról a havat. A bőröm fájt a hidegtől, mindenem libabőrös volt, de lehet hogy nem csak a hidegtől, hanem Harry közelségétől. Pillantását elkerülve indultam el a járda felé, hallottam mögöttem a lépteit. Hogy lehettem ennyire ostoba? Hogy követhettem el ugyanazt a hibát, mint pár nappal ezelőtt?

Léptei felgyorsultak, és mellettem termett egy halvány mosollyal az arcán, ami cseppet sem volt őszinte. Ahogy felé emeltem fejemet, úgy is fordultam el. Gombóccal a torkomban, átfagyva, és teljesen szótlanul sétáltam a szakadó hóesésben Harry mellett. Szinte üvöltöttem magamban. Bárhol lettem volna, csak nem itt, csak nem ma, csak nem vele. Miért kell mindig megnehezítenie a dolgokat? Miért kellett beleszeretnem?

Ahogy szitkozódtam magamba, és figyeltem magam előtt a havas járdát, keze az enyémhez ért és automatikusan összekulcsolódtak ujjaink. A gondolataim és az érzékszerveim teljesen lezsibbadtak, egyedül csak meleg bőrét éreztem sajátomon. Nem engedtem el a kezét, csendben sétáltunk egészen a nagyi házáig. Mikor a házhoz értünk, kérdések ezrei cikáztak végig a fejemben, mégsem tudtam egyet se feltenni neki. Csak állt előttem, zsebre dugott kézzel, fáradt mosollyal az arcán. Kétségtelenül egy elcseszett helyzet volt, nincs mit szépíteni a dolgokon.

-Jól éreztem magam ma veled.- köszörülte meg torkát, mély hangja egészen halk volt.

-Igen, én is.- bólintottam, beharapva számat. Smaragdzöld szemei világítottak a sötétben, ahogy rám nézett.

-Jó éjt, Elizabeth.- kezeit kihúzta zsebéből, és felém lépett egyet. Jobb kezét karomra tette, és hezitálva, de egy apró puszit adott arcomra, amibe beleremegtem.

-Szia Harry.- suttogtam, és elhúzódva tőle kezemet a kilincsre tettem, a következő pillanatban már a házban voltam, magam sem tudom, hogy hogyan. Kifújtam a levegőt, amit észre sem vettem, hogy egészen idáig magamban tartottam. Levettem a kabátomat és a csizmámat, majd kezemet az arcomra téve sétáltam fel lassan a szobámba. Égette ajkainak helye a bőrömet, és az illata belemarta magát az orromba…

*

-Egy igazi szemét, ha engem kérdezel.- Haley dühös hangja csengett a fülemben, mikor másnap kora délután telefonon beszéltünk. Haley és Will kósza egy hétig tartó kapcsolata volt fő témánk, közel fél órája.

-Mindketten tudjuk milyen, Haley. Csak azt ne mondd, hogy meglepődtél.- kuncogtam, miközben a vonal másik végéről egy hangos sóhaj jött csak válaszul.

-De akkor sem hiszem el, hogy a szemem láttára csalt meg, Effy.

-Igen, tudom milyen érzés…- merengtem el, és az utcán szitáló havat néztem továbbra is.

-És te ezzel a szemétládával leszel szilveszterkor…- terelte el a témát. Túl jól ismerem már, a hangján hallottam, hogy megbánta, hogy ilyesfajta témát hozzon fel előttem.

-Sajnálom, de a fiúk őt is meghívták, és…- kezdtem volna bele magyarázkodásomba ma már harmadszorra, de most az egyszer félbeszakított.

-Tudom, tudom. Inkább azt mondd, mikor jössz vissza Londonba, mielőtt még megint New Yorkba száműzeted magad.- beszélt drámaian, mire én halkan felnevettem.

-Ma este jöttem volna, de nem járnak a vonatok, és az összes járat is törölve van pár napig a hó miatt.- sóhajtottam fel.

-Ez szívás.- jött tőle a nyers válasz, mire én egyetértően bólintottam, még ha nem is látta.

-Nekem mondod? Könnyebb lenne, ha Harry nem a száz méteres körzetemben lenne legalább.

-Jelentkezett tegnap este óta?- kérdezte, még az éjjel megírtam neki tömören a fejleményeket.

-Nem…- ismét egy hangos sóhaj hagyta el a számat, és tovább beszélgettünk Haleyvel. Csak ilyenkor tűnik fel leginkább, mennyire is hiányzik nekem. Ahogy nyersen elmondja a véleményét mindenről, vagy ahogy a jó irányba terelget, de én mégis másként döntök és a végén jön az „én megmondtam” monológjával.

Mosolyogva tettem le telefonomat, de a következő pillanatban rezgett is egyet, Niall nevével a kijelzőn. Ezek szerint ez egy ilyen délután lesz. Miután elolvastam az üzenetét, válaszoltam is neki. Órák hosszát beszélgettünk az ünnepekről, a családjáról, az enyémről, és arról a tényről, hogy direkt elfelejtett szólni, hogy Harry is Holmes Chapelben tölti az ünnepeket.

Fejemet az ablak üvegének döntöttem, odakinn más sötét volt, a hó megállíthatatlanul szakadt a fagyos utcán és a szél is néha fel-feltámadt. A telefonom ismét rezgett egyet, aminek hatására egy kissé megugrottam ijedtemben. Már legalább fél órája nem jött válasz Nialltől, így azt hittem mára vége a beszélgetésünknek. Lustán nyúltam a telefonomért és vettem a kezembe, majd végighúzva ujjamat a kijelzőn, feloldottam a zárat. Rányomtam a borítékra, és Harry neve jelent meg előttem, egy rövid üzenettel.

Fél óra múlva a bárban?

H .xx

Meglepettség suhant végig rajtam, ahogy többször egymás után elolvastam a kérdést. Bizonytalanul néztem végig sötét szobámon, majd ismét az odakint tomboló „hóvihart” néztem. Mély lélegzetet vettem, és kezemben szorongattam telefonomat. Fejemet ismét a hideg üvegnek döntöttem, és egy rövid pillanatra összeszorítottam szemeimet, és halkan szitkozódva húztam végig ujjamat ismét a kijelzőn.

Ott leszek.

Effy

Ujjam bizonytalanul nyomta le a küldés gombot, de ahogy elküldtem az üzenetet, felkeltem az ablaktól, és a fürdőbe mentem megmosni az arcomat. Lehet, hogy egy hideg zuhany jobban jönne, és végre tisztán látnám a dolgokat ebben a lehetetlen helyzetben.

Pár perccel később már halvány sminkkel arcomon, és kiengedett hajjal léptem ki a fürdőből. Egy famert húztam, fehér pólóval és szürke kötött pulóverrel. Harry sálát ismét a nyakamra tettem, halványan elmosolyodva néztem vissza magamra a tükörben, majd megfogtam telefonomat és a pénztárcámat majd lesétáltam az emeletről.

-Hova mész ilyen időben?- kérdezte a nagyi meglepve, hogy van egyáltalán olyan ember, aki ilyen ítélet időben kikívánkozik az utcára.

-Csak megiszunk valamit Harryvel.- motyogtam az orrom alatt, ahogy felhúztam csizmám cipzárját, majd másikat is a lábamra húztam, megismételve az előző mozdulatokat.

Szikrázó mosoly jelent meg az arcán, ahogy engem nézett.

-Meg se szólalj, Nagyi.- néztem rá szúrós tekintettel, mire ő halk nevetésbe kezdett.

-Jó szórakozást.- mondta, és azzal ott is hagyott. Felhúztam a kabátomat, kapucniját a fejemre húztam. A táskámba dobáltam a dolgaimat, és kiléptem a vérfagyasztó hidegbe.

A hideg csípte az arcomat, és a hó ropogott a talpam alatt, ahogy sietős léptekkel igyekeztem a bárba, ahol tegnap este voltunk. Tudom, hogy az este végén vagy ezerszer megbánom, hogy most éppen oda tartok, hogy éppen Harryvel készülök eltölteni még egy estét.

De nincs mit tenni, menthetetlen vagyok, ha róla van szó.

Fellélegezve léptem be a bár ajtaján, és húztam le fejemről a kapucnimat. Ma este jóval többen voltak, egy szabad asztal se volt, és a pultnál és jóval több ember állt vagy ült, mint tegnap este. Szememmel az ismerős göndör fürtöket kerestem, amit meg is találtam. Ugyanannál az asztalnál ült, mint tegnap este. Háttal ült nekem, az asztalra könyökölt bal kezével, míg jobbal idegesen kocogtatta a sörös poharát, lábai a háttérben szóló zene ütemére doboltak. Elmosolyodtam és egy pillanatig csak álltam, elképzelve, milyen kétségbeesett és egyben türelmetlen arcot vághat.

Végül lábaimat járásra bírva szeltem át a kisebb tömeget, és az asztalhoz léptem, egy halvány mosollyal arcomon. Ahogy mellé kerültem felnézett a poharáról, és egy széles mosoly jelent meg az arcán, szemei vadul csillogtak, hasamban pedig több millió pillangó kelt életre.

-Szia.- mély és rekedtes hangja volt az egyetlen dolog, amit hallottam a zsúfolt bárban. Csak ő volt, és a vadul zakatoló szívem.

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a két megjegyzést az előző részhez és a +1 feliratkozót! Ja és persze a több mint 10.000 oldalmegjelenítést is! Imádlak titeket!

Remélem tetszett a rész, jó olvasgatást mindenkinek! :)