2013. december 25., szerda

25. Fejezet - "Szerintem féltékeny"







-És Niall körbe-körbeszaladt a gokart pályán azt kiabálva, hogy nagy kövér idióta!- nevetett Harry, és vele szemben ülve én is.- És mikor már az interjút csináltuk, csak egy nagy csattanást hallottunk, és mikor hátra néztünk, Niall a földön fekve nevetett.- Harry az asztalra könyökölt, egyik kezével megtámasztva fejét, szemei enyémekbe vésődtek és képtelen volt abbahagyni a nevetést.
-Istenem, nekiment valaminek?- egy pillanatra átjárt rajtam az aggodalom, de lelki szemeim előtt láttam az egészet, amit Harry elmesélt, és pár percig csak Niallen kuncogtam.
-Néha ezekért a pillanatokért megéri ez az egész felhajtás.- szokásos mosolya ott bujkált szája sarkában, és a tálcán maradt egy-két sültkrumplit piszkálgatta, majd az egyiket meg is ette. Én a maradék kólámmal szórakoztam, és körbenéztem. Csak egy idősebb pár volt rajtunk kívül, egyből az ajtó mellett.
-New York elég nagy, könnyen elveszik benne az ember. Itt nincs akkora tömeg körülöttetek.- világítottam meg az itteni tartózkodásuk jó oldalait, közben tovább eszegette sült krumpliját. Száját elhúzta kijelentésemre, és szélesen elmosolyodott.
-Azt azért nem mondanám… de így jó.- vont vállat.- Most jó.- suttogta, miközben pillantása elidőzött arcomon, a pulzusom pedig az egekbe szökött és éreztem, ha tovább vizslat így szemével teljesen elpirulok.
Telefonja hangos csörgésbe kezdett, és búgásba. Az asztalon volt, egyből a tálcája mellett. Reflexből pillantottam a telefon felé, és bár messze voltam, sajnálatos módon így is láttam a nem kívánt nevet a kijelzőn. Hirtelen hátradőltem, és beleittam a kólámba. Harry viszont meg sem moccant, hezitálva nézte telefonját, ami rendíthetetlenül csörgött.
-Vedd fel, Harry.- motyogtam, és felvéve álarcomat, közömbösen néztem rá. Szemei furcsán méregettek, arcán is érdekes grimasz futott végig, majd kezébe vette telefonját.
-Igen?- hangja most kimért volt a tegnapihoz képest.- Nem, csak egy baráttal…- szemeimet lesütöttem, és az asztalra könyököltem. A tálcám sarkát piszkálva próbáltam hozzászoktatni magam az előbb használt jelzőhöz… Csak egy baráttal…- Nem, nem kell Taylor! Nem tudom, mikor érek vissza a szállodába, majd holnap találkozunk!- idegesen tette le telefonját, majd ugyanoda csúsztatta az asztalon, ahol eddig is volt.
-Szerintem ideje lenne visszamennünk.- köszörültem meg torkomat, és az asztalnak támaszkodva egyik kezemmel készültem felállni, de Harry csuklómnál fogva megragadott, és csillogó szemei örökre belevájták magukat emlékezetembe, ahogy kétségbeesetten nézett rám. Életem végéig elücsörögtem volna vele itt, beszélgetve, nevetve… nem törődve semmivel és senkivel. De, mint kiderült az élet nem ilyen egyszerű.
-Maradj még kérlek.- halkan beszélt, szemei szinte könyörögtek ahogy arcomat fürkészte. Mélyet sóhajtottam, és visszaültem. Az asztalra könyököltem, és a sült krumplikat rakosgattam sorba a tálcámon. Harry elcsent egyet, és gyorsan a szájába kapta. Szemei játékosan csillogtak, arcán az a tipikus kaján vigyor jelent meg. Az ember lélegzete elállt, ha így látta, és a szíve kihagyott egy ütemet.

*

Másnap reggel Niall utasítására az ő szobájába mentem, miután felkeltem. A banda összes tagja ott volt, plusz Eleanor és én. Az egész délelőttünket lustálkodással és tévézéssel töltöttük, még a szobából se kellett kimozdulni, ha megéheztünk, a fiúk megoldottak mindent. Ehhez a fajta élethez sose tudnék hozzászokni szerintem.
Fejemet Niall ölében pihentettem, a kanapén fekve. Niall kapcsolgatta a tévét, és a hajamat piszkálta, miközben én le-lecsukódó szemekkel néztem a váltakozó műsorokat. Megnyugtató volt a közelsége, bár a Harryvel töltött pár óra előző éjjel, ahogy az asztal fölött elbeszélgettük az időt… semmi sem fogható azokhoz a pillanatokhoz. Halványan elmosolyodtam, ahogy felidéztem az előző este történéseit, és tudatomon kívül emeltem tekintetemet Harryre, aki nyugtalanul ücsörgött a fotelban, szemét köztem és Niall között jártatva. Meglepett a viselkedése, határozottan látszott rajta, hogy nem tetszik neki a szituáció és szinte látszott rajta, hogy úgy kellett visszafognia magát, hogy ne tegyen semmit. Mivel a féltékenysége teljesen alaptalan és hiábavaló volt, ugyanúgy feküdtem továbbra is Niall ölében és tekintetemet megint a tévére függesztettem. Niall keze hajamról a karomra siklott, amit jólesően fogadtam lehunyt szemekkel. Nem ez volt az első ilyen alkalom, a viszonyunk pedig határozottan csak baráti, így nem zavartattuk magunkat, hogy vajon mit gondolnak a többiek. Ők is tudták jól, hogy hogy gondolunk a másikra.
Ugyanebben a pillanatban hangos fújtatást hallottam, majd nem sokkal később ajtócsapódást. Szemeim kipattantak, és a fotel felé emeltem fejem, ahol nemrég még Harry ült, de úgy tűnt, inkább mérgében bezárkózott a fürdőbe. Bűntudat helyett egy apró mosoly jelent meg arcomon.
-Hát ebbe meg mi ütött?- kérdezte Louis, és a fürdő felé fordult ő is értetlen fejet vágva. Felültem a kanapén, Niall pedig fájdalmas arcot vágva a lábát kezdte fájlalni, ahol eddig a fejem pihent. Bosszúsan a vállába boxoltam, mire hangosan felnevetett.
-Csak vicceltem, csak vicceltem!- emelte fel védekezőn kezeit, mikor készültem megint megütni.
-Nem is nehéz a fejem.- fogtam a fejemet, tanulmányozva nagyságát. Zayn jókat kacarászott rajtunk, Liam pedig a fürdő felé indult kideríteni Harry problémáját, de kopogtattak az ajtón. Egy emberként néztünk Niallre.
-Már megint rendeltél?- kérdezte két oktávval magasabb hangon Eleanor. De nem kellett Niallnek válaszolnia, Liam kinyitotta az ajtót, és számomra eddig teljesen ismeretlen női hang csendült fel.
-Hol van?- leginkább egy tűzokádó sárkányra hasonlított Taylor, mikor betoppant kis társaságunk körébe. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá, szegény Liam mögötte állt pár lépéssel.- Harry, hol vagy?!- kérdezte ismét, mire kinyílt a fürdő ajtó. Harry hanyagul az ajtónak dőlt, egyik kezével a kilincsbe kapaszkodva. Szemei először rám, majd Taylorra tévedtek.- Mondd, miért nem vagy képes felvenni a telefont?!
-A srácokkal lógtunk.- vonta meg vállát, az egyszerű válasz megadása után.
-Ne aggódj, ez mindennapos.- súgta nekem Niall, kétségbeesett arcom láttán. Halványan elmosolyodtam, ahogy arcára néztem.
-Tudod mit? Menjünk inkább…- hallottam Harry ingerült hangját, majd felé kaptam a fejem. Taylor kezét megragadva ment az ajtó felé, ami pár pillanattal később becsukódott mögöttük. A szobában csak a tévé halk hangját lehetett hallani, kellett pár másodperc, mire mindenki felfogta a történteket.
-Ez mégis mi a büdös franc volt?- kérdezte Louis, majd gyanakodva méregetett engem.
-Semmi közöm hozzájuk.- ráztam meg a fejem, és hátradőltem a kanapén.
-Megint jóban vagytok, talán történt valami?- kíváncsiskodott Liam is, és leült a kanapé karfájára. Lassan kezdtem magam úgy érezni, mintha vallatáson lennék.
-Csak beszélgettünk… Harry már tegnap éjjel se vette fel neki a telefonját…- magyaráztam, és minél előbb túl akartam esni ezen a beszélgetésen. Idegesen kezdtem piszkálni körömlakkomat, ami a másodpercek múlásával kezdett egyre kevesebbet fedni körmömből.
A Temze partján ültem a kis sétányon, ahová még pár héttel ezelőtt jöttünk el Harryvel. Ugyanazon a padon ülve vártam rá, ahol azon az éjjelen és csak kémleltem a várost. Harry pár méterrel odébb autogramot osztogatott, ma nem voltunk szerencsések és vagy fél óránként megállították bármerre mentünk.
-Most már csak a tiéd vagyok!- szélesen mosolygott, haja kócosan állt, pont mint reggel mikor felébredtünk. Szemei csillogtak a boldogságtól, nekem már ez is elég volt arra, hogy szélesen elmosolyodjak. Szorosan mellém ült a padon, egyik karjával átkarolt, másikat combomra helyezte, és egészen közel hajolt hozzám. Orra súrolta enyémet, meleg lélegzete csiklandozta bőrömet ahogy arcomnak csapódott. Kezem arcára siklott, hüvelykujjammal óvatosan végigsimítottam puha bőrén, majd kezemet egészen a hajába csúsztattam és göndör tincseivel kezdtem szórakozni.
-Mit tennél most? Mi az, amit a legszívesebben csinálnál ebben a pillanatban?- kérdeztem kíváncsian, miközben annak a határán álltunk, hogy megcsókoljon. Telefonja csörögni kezdett, mire mérgesen fújtatva elengedte combomat és kabátzsebébe nyúlt.
-Először is, kikapcsolom ezt.- nyomta ki gyorsan telefonját, kezét ismét a combomra helyezte. Végighúzta tenyerét combomon, és egy határozott mozdulattal mindkét lábamat az ölébe tette. Halkan felnevetett meglepett arcom láttán.- Amúgy pedig, megcsókolnálak.- ajkai lassan, kínzón értek hozzá enyémekhez egy rövid csók erejéig. Mikor elhajolt, gonosz vigyor éktelenkedett arcán.
-Harry… komolyan.- próbáltam komoly fejet vágni, de nem ment. Viszont a kellő hatást elértem, így normális választ készült adni.
-Az utóbbi két évben keveset aludtam.- vont vállat.- Néha csak feküdnék, ennék egy jót, és aludnék.- válaszolta komolyan, mélyen szemeimbe nézve. Lábaimat kihúztam öléből, és felálltam a padról, majd várakozva néztem rá.- Most mégis hova mész?- csodálkozva nézett rám, amolyan „most képes lennél itt hagyni?” nézéssel.
-Haza megyünk, rendelünk valamit, eszünk és alszunk.- mosolyogtam, mire egy ezer wattos vigyorral arcán követett engem.
-Szerintem féltékeny Niallre.- zökkentett ki gondolataim közül Eleanor. Lesütöttem szemeimet, és abbahagytam körömlakkom kaparászását.
-Talán… Világosan megkért arra, hogy csak barátok legyünk. Nem hiszem, hogy érdekelné, hogyan viszonyulunk egymáshoz Niallel.- vontam vállat és miközben beszéltem végignéztem az egész bagázson. Kételkedve néztek rám, és kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy talán igazuk van. Hisz én is láttam rajta… talán csak én láttam rajta igazán, mennyire ideges volt, mikor Niall hozzám ért.
-Mindegy, beszélek vele.- legyintett Niall, azzal a tipikus laza stílusával, és kezébe vette ismételten a távirányítót. Ezzel a mozdulatával közölte mindenkivel, hogy a beszélgetésnek vége. Hangot adott a tévére, miközben én oldalának dőltem, és a képernyőre meredtem. Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy csak felfordítom mindenki életét a jelenlétemmel…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése