24. Fejezet - "Próbáljunk meg barátok lenni"

A zaj ellenére hallottam rendszertelen lélegzetvételeit, ahogy pár lépésre állt csak tőlem. Szívem vadul dörömbölt mellkasomban, már csak a tudatától annak, hogy a közelemben van. Fejemet felé fordítottam. Arcán számomra eddig teljesen ismeretlen érzés ült ki. Kétségbeesett volt, zavart, és elkínzott. Hiába akartam megint elhajtani, és tudomást sem venni róla. Az agyamat legyőzte a szívem, ami minden egyes vele töltött pillanatban egyre jobban megpuhult. Szemébe néztem, majd a mellettem lévő üres helyre, célozva ezzel arra, hogy üljön le mellém. Kezét a pad támlájára tette, és a pad szélére ült egy gyors mozdulattal. Felém fordult, lehelete látszott a fagyos levegőben, és látszott rajta, hogy nem igazán tudja, mit is mondhatna.

Beleszívtam a cigimbe, és az ég felé emeltem tekintetem. A kifújt füst a fejünk fölött szállingózott. Mély levegőt vettem utána, és éreztem, hogy szemeimet marják a könnyek. Tudtam, hogy figyeli minden egyes mozdulatomat.

-Nekem fáj, ha beszélnem kell. Még levegőt venni is fáj, ha erről kell beszélnem.- összeszorítottam szemeimet egy pillanatra, majd miután összeszedtem magam, fejemet felé fordítottam.

-Sajnálom.- suttogta alig hallhatóan, szemei csillogtak és ezúttal nem tudtam eldönteni, hogy a könnyektől csillognak e.

Ezután csend telepedett körénk, túlzottan kínos volt a helyzet, de mégis megnyugtató. Egy árva lélek se zavart minket, miközben csak egymás szemébe néztünk.

-Mióta cigizel?- kérdezte halkan.

-Nem hiszem, hogy erről szeretnél beszélni.- nevettem el magam minden humor nélkül. Szája sarkában egy apró mosoly jelent meg, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt.

-Nem, tényleg nem…- motyogta leginkább magának, mintsem nekem.- Hallottam, hogy a turnén velünk leszel.- a szavak nehezen hagyták el a száját, szemei szünet nélkül enyémekbe néztek, ami zavarba hozott. Sose fogok tudni rendesen koncentrálni, ha mellettem van.

-Részben.- bólintottam, és érdeklődve figyeltem rá továbbra is. Csalódottnak látszott, hogy csak egyetlen szóra méltattam, de egy mély lélegzetvétel után folytatta.

-Tudom, hogy még mindig nem bocsátottál meg nekem.- szavai nehéz súllyal nehezedtek szívemre, és akadozva fújtam ki a levegőt. Akaratlanul is az a kép ugrott be, mikor ő és Taylor… Ostobának éreztem magam, ahogy ott ültem mellette, és belementem ebbe a beszélgetésbe. Ennek nem lenne szabad megtörténnie, megint én leszek az, aki megsérül. De mégis megtörténik, bolond módon megyek a szívem után.- De azt sem szeretném, ha kellemetlen lenne a helyzet mindenkinek. De leginkább kettőnknek.

-Mit szeretnél? Tegyek úgy, mintha mi sem történt volna?- ingerült lettem, elképzelésem sem volt már, mire szeretne kilyukadni ezzel a beszélgetéssel.

-Próbáljunk meg… barátok lenni.- lesütötte szemét, ahogy befejezte mondatát. Arcomra döbbenet ült ki, és ha a szívem nem volt eddig darabokban, most végleg sikerült apró szilánkokra zúznia. Hogy kérhet tőlem ilyet? De mégis, minden méltóságomat félredobva kezdtem ízlelgetni magamban a gondolatát annak, hogy részben vele lehetek majd. Beszélhetek vele, találkozhatok vele… ha ez az egy módja van annak, hogy talán egy kicsit is boldog legyek… hát rendben van.

Pár percig csak csendben ültünk. Harry a földet tanulmányozta, miközben én az arcát és göndör fürtjeit figyeltem, mialatt életem egyik legnagyobb hibáját készültem elkövetni.

-Próbáljuk meg.- suttogtam remegő hanggal, mire egyből felkapta fejét és csillogó szemeit arcomra vezette. Ajkai halvány mosolyra húzódtak, de én csak ugyanúgy ültem ott. Ahogy kimondtam, már meg is bántam. De mégis az volt bennem, hogy talán egy próbát megér. Hogy ennek talán mindig is csak így kellett volna lennie. Barátokként…

Csalódottan ültem mellette, és néztem ki a fejemből. Szemeim ismét az autókat követték, ahogy egymás után elhaladtak előttünk, de gondolatban egészen messze jártam innen. Legszívesebben hozzábújtam volna, fejemet a mellkasába fúrva és csak sírtam volna. Megnyugtatott volna, hogy nem lesz semmi baj. De így hogy tehetné meg, ha ő minden baj okozója?

-Azt hiszem, én visszamegyek a szállodába.- törte meg a csendet egy sóhaj kíséretével, és várakozva pillantott rám.

-Igen, én is.- motyogtam, és hirtelen azt sem tudtam, hogy is keljek fel a padról. Végül követtem Harry mozdulatait, és visszasétáltunk a szállodába. Útközben a legsablonosabb dolgokról kérdezett, mégis úgy tette fel a kérdést, mintha az élete múlna a válaszon.

-Akkor, holnap találkozunk.- kezével a tarkóját masszírozta miközben beszélt. Kezem már a kilincsen pihent, fáradtan bólogattam és halványan elmosolyodtam. Zavarban volt, egyikünk se tudta mit is mondhatna a másiknak.

-Jó éjt, Harry.- halkan beszéltem, az egész szállodában csend volt. Nem csoda, legalább négy óra lehet.

-Jó éjt.- válaszolta, és keze leesett maga mellé, mintha csak rongyból lett volna. Hezitálva nézett pár pillanatig szemembe, néha mintha mozdult volna felsőteste pár millimétert felém. De nem tett semmit, sarkon fordult és farmerzsebéből előhalászva szobakulcsát ő is bement a szobájába.

Fáradtan keltem reggel, körülbelül másfél óra alvás után. A banda egy rádióban adott interjút, így először nem is értettem, minek nekik fodrász és sminkes. De mint kiderült, nincs olyan, hogy nem veszik őket videóra.

Harry és köztem megszűnt a rideg és közömbös viselkedés, amit baráti – bár elég sablonos – csevej váltott fel. A fiúk furcsállották, hogy egyáltalán szóba állunk egymással, de pár percnyi megrökönyödés után továbbsiklottak a dolgok felett. Úgyis kifaggatnak vagy engem, vagy Harryt, így nem lógtak sokáig a dolgon. A délutánomat Eleanorral töltöttem, ruhát keresve Louis szülinapi bulijára, amiről meg is feledkeztem.

-Muszáj lesz itt maradnod, pár nap nem számít.- mosolygott rám, miközben a ruhaállványok között mászkálva keresgélt. Én a másik sorban mentem, nem találtam semmi hordhatót.

-Végülis, másnap megyek haza.- vontam vállat, és leakasztottam egy fekete csipkés ruhát. Miközben azt tanulmányoztam, Eleanor mosolyogva figyelt engem, és mellém sétált.- Mi az?- kérdeztem egy pillanatra felnézve rá, majd a tükrök felé fordultam, és magam elé tartottam a ruhát.

-Semmi, csak örülök, hogy pár napra hazamész majd. Jót fog tenni.- mosolya furcsa volt, miközben beszélt. Összevont szemöldökkel néztem rá, mire csak megvonta a vállát. Kezemből kikapta a ruhát, és visszaakasztotta a helyére.- Elég a feketéből!- és tovább húzott magával.

Korán visszaértünk, még hét óra sem volt. Már akkor hallottuk a fiúk hangját, mikor kiszálltunk az emeleten a liftből. Louis hangos kiáltásai és Niall hangos nevetése volt az első, amit hallottam, majd Harry erőteljes kiáltása.

-Mit csinálnak ezek?- kérdeztem elkerekedett szemekkel, mikor Niall szobája felé sétáltunk. Elképzelésem se volt, mi történhet odabenn, de a legrosszabbakra felkészülve nyitottam be az ajtón. Mind a tévé előtt ültek, és ha jól láttam amerikai foci ment a tévében.

-Louis, ha megint fogadásokat köttök…!!- Eleanor feje egyből elvörösödött az idegességtől, és az említett felé szaporázta meg lépteit, aki feltett kezekkel, ijedt arccal nézett barátnőjére. Eközben én becsuktam az ajtót, és letettem a szatyrokat. Míg Eleanor és Louis küzdöttek egymással, én csatlakoztam a többiekhez.

-Szóval, mi a fogadás?- dőltem hátra a kanapén, és kíváncsian néztem a fiúkra. Liam, Zayn és Niall egyszerre fordították fejüket Harry felé, aki idegesen tartotta tekintetét a tévén.

-Ha nyer a csapatom, lenyírhatom Louis haját.- morogta Harry az orra alatt, mire visszafojtottam kitörő nevetésemet.

-És ha nem nyernek?- vontam fel szemöldököm, de nem jött tőle válasz.

-Louis még nem találta ki.- felete Liam.

-És nem is fogja. Sajnálom srácok, Louis nem játszik.- szólalt meg Eleanor, mellette pedig Louis keresztbefont karokkal, és lebiggyesztett ajkakkal ült. Akárcsak egy nagyra nőtt óvodás.

-Ahogy nézem, vesztésre áll a Packers.- mosolyodtam el, ahogy pár percig én is a meccset néztem. Harry szúrós szemekkel nézett rám.- Nekem van egy ötletem.- mosolyodtam el, az ő arcán pedig átsuhant a félelem.- Magadra tetováltatod a logójukat.- vontam vállat, és kíváncsian néztem rá.

-De szereti őket! Ez nem fair, lehet, hogy egyszer magától csináltatta volna meg!- akadékoskodott Louis.

-A te hajad pedig visszanőtt volna Loui!- csitítottam el Louist, és farkasszemet néztem Harryvel.

-Mindegy hova?- bólintottam.- Mindegy mekkorát?- ismételten bólintottam válaszként.- Ma este?- ez volt az utolsó kérdése, mire én elgondolkodtam.

-Amint vége a meccsnek.- vigyorogtam, mire ő elmélázva fordult ismét a tévé felé.

-Remélem behozzák a lemaradást…- motyogta magába, mire mindenki nevetni kezdett.

Az utolsó negyedben már Zayn hangosan horkolt mellettem, Eleanor és Louis átmentek inkább a szobájukba, Liam és Niall valamibe nagyon elmerülve beszélgettek. Harry és én viszont feszülten figyeltük a történéseket a tévében.

-Neem!!- Harry felkiáltott, és arcát tenyereibe temette. Én hangosan elkezdtem nevetni, és oldalra dőltem Zayn ölébe, aki tovább aludt.

-Öltözz!- nevetgéltem, és felültem. Harry csodálkozva nézett rám.- Mondtam, hogy a meccs után indulunk.- néztem rá furcsállva meglepettségét.

-Reméltem, hogy legalább ez kimegy a fejedből.- mormogta, és felkelt a kanapéról.- Jöttök?- kérdezte Liamat és Niallt, mikor a kabátját húzta, majd miután mindketten nemleges választ adtak, várakozva pillantott rám.

Valamiért nem gondoltam bele abba, hogy megvan az esélye annak, hogy ketten megyünk csak…

Fél órával később már egy általam kiválasztott szalonban álltunk. Harry egy székben ült, épp a rajzot csinálták, miközben én körbenéztem. Otthonos kis hely volt, a falon különböző rajzok voltak, és fotók, az itt készült tetoválásokról és boldog tulajdonosaikról.

-Te nem szeretnél egyet?- vigyorgott rám Harry, miközben a kezére rakták a rajzot. A bal karján lesz, belül a csillag alatt.

-Majd a következő fogadásnál.- vigyorogtam én is, és leültem a székbe. A gép pár pillanattal később búgni kezdett, és Harry egy pillanatra összeszorította szemeit.- Csak azt ne mondd, hogy fáj.- nevettem, és a tetováló is jót mosolygott rajta. Harry zöld szemei arcomra tévedtek.

-Gondoltam, így hátha megesik rajtam a szíved.- vont vállat, és a karján készülő tetoválást nézte.

-Már elkezdték, úgyhogy teljesen mindegy.- mosolyogtam rá, és én is figyeltem, hogy készül el a remekmű.

Nem sokkal később Harry eggyel több tetoválással büszkélkedhetett. Az utcákat róttuk, és csak beszélgettünk. Hiányzott már, még ha nem is ilyen formában… de egy teljesen másik világba csöppentem, ha vele voltam.

-Nem vagy éhes?- kérdezte, de mielőtt válaszolni tudtam volna, a telefonja csörögni kezdett. Csalódottan hajtottam le fejemet, miközben előhalászta telefonját, és a kijelzőt nézte. Tudtam, hogy Taylor keresi… holnap szabadnapja lesz az egész bandának. Meglepő módon, a csörgés abbamaradt, de nem hallottam Harry hangját. Felnéztem rá, éppen a zsebébe süllyesztette vissza a telefont, és édes mosolya jelent meg arcán. Meglepetten néztem rá.

-Szóval, ennél valamit?

-Pár sarokra innen van egy gyorskajálda.- bólintottam, és egymás mellett sétáltunk tovább az éjszakában…

Sziasztok!

Először is, nagyon köszönöm a rendszeres támogatást Timinek! :) Örülök, hogy ilyen érzéseket tudok kiváltani az írásaimmal bárkiből is... :)

Másodszor pedig, ismételten csak a kommentekért "könyörgök". Tényleg nagyon-nagyon sokat jelentene akár egy szó is.

A következő rész 2-3 nap múlva jön, addig is jó olvasgatást mindenkinek! :)